Ingoványon mendegélek:
Régi, vad földön gyomnövények.
Jártas vagyok, nem tévelygek,
Itt, ez saját büszke telek.
Horgasztom fejem a talajig:
Lent szemez érintetlenül.
Oh, ti vad, hatalmas gyomok,
Jó belőlünk ki nem kerül?
Fojtogató liánok közt
Álmodom a jóról egyedül,
A szentet figyelem halkan,
De megcsavar ott belül.
Mindenki hallgat. A gazok
Mélybe rántanak, temetnek,
Míg nevetőn rám vigyorog
S e vad tájban lengek.
olvasni. jó? 