Rólunk

Mi, a Partiumi Keresztény Egyetem magyar szakos hallgatói hoztuk létre ezt a blogot, hogy az egyetemi évek alatt elkészített munkáinknak helyet biztosítsunk. Szeretnénk, ha évek múlva nem csak nekünk segítene majd a visszaemlékezésben, hanem másoknak is hasznos forrás lenne, vagy egyszerűen csak kellemes időtöltés. Az egyetem 2010-ben indította el a  Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéket, s az azóta eltelt 3 év során problémák és kihívások tucatjaival kellett megküzdenünk. Ez nem fogott vissza bennünket, sőt, energiát nem sajnálva megpróbáltuk legjobban megoldani a helyzeteket – legyen az egy egyetemi órára teljesítendő feladat, vagy egy konferenciára való felkészülés. Az új szak indításával járó nehézségek és hiányosságok lassacskán megoldódni látszódnak, s munkánkkal remélhetőleg könnyebbé tesszük a következő évfolyamok dolgát. Az egyszerű beszámolóktól kezdve a komolyabb szakdolgozatokig és az egyéni szépirodalmi próbálkozásokig mindent igyekszünk megosztani.

A blog célja az is, hogy láthatóvá tegye helyünket Nagyvárad kulturális életében. Mert az olvasás és az irodalom, a nyelvhelyesség és nyelvhasználat nem a magyar szakosok magánügye. Mi ugyan főállásban, profiként olvasunk (legalábbis megpróbálunk) – szépirodalmat, de meg vagyunk győződve róla, hogy az irodalom ezen kívül is sok mindenre jó: viselkedésmintákat, emberekhez, világhoz való viszonyt, identitásépítést és még annyi mindent lehet tanulni belőle. Főállásban foglalkozunk a nyelvhasználat, nyelvváltozatok kérdéseivel, de az igényes beszédnek, a különböző helyzetekhez alkalmazott önkifejezésnek szintén szakmától független képességnek kellene lennie.

Kellemes böngészést mindenkinek!

552758_351631658206342_2085185005_n

Hozzászólás