Dióhéjban…

Folyó év január 17-én, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott előadást Dr. Baranyai Katalin, az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Tananyagfejlesztő Központ Társadalomtudományi Szerkesztőségének főszerkesztője, irodalomtörténész „Alkotni vagyunk”. Tanítás, tankönyvkiadás, tehetséggondozás címmel.

Az Amfiteátrum első padsorán tankönyvek sorakoztak, a teremben pedig érdeklődő hallgatóság várta az előadást. Ekkor kerültek elő a diók, és még senki sem tudta, hogy  milyen fontos szerepet fognak ezek a kis termések játszani az előadás megfejtésében. A tanítás és a tehetséggondozás is alkotás, mint például egy diófa ültetése. Minden diák egy-egy kis dió, amit fel kell törni ahhoz, hogy lássuk, milyen lehetőséget rejt. Ezek után olyan környezetet kell biztosítani számára, hogy fejlődhessen.

Vajon a mai diákoknak, fiataloknak, tehetségeknek a zárt oktatási rendszer jó talajt biztosít-e? Illetve azok az eszközök, amelyek a pedagógusoknak elsődleges segítői kellene hogy legyenek, a tankönyvek, fel tudják-e venni a versenyt a modern digitális eszközökkel? Egyáltalán versenyezniük kell-e vagy pedig egymást kiegészíteniük?

Baranyai Katalin szerint, mi, itt az idézőjeles peremvidéken, igen jó helyre születtünk tehetséggondozási szempontból, mert legyen Nagyvárad határváros, mégis kulturális központ és nem is egy, hanem két kultúráé, így az itteniek bővelkednek a lehetőségekben és ez nem mostani kimutatás csupán. Ezzel szemben a tankönyveink nem tudják tartani a lépést a használóik követelményeivel és szükségleteivel. Mert míg a tanár és az oktatás szerepe átértékelődött az évtizedek során, addig a könyvek, amelyekből tanítanak és tanulnak, alig változtak. A kommunikációs csatornák és lehetőségek kiszélesedésével, valamint digitalizálódásával a papíralapú tankönyvek nem tudnak versenyezni, és nem is kell, hanem ötvözve kell mindkét médium előnyeit kihasználni. Erre nagyon jó példa volt a kísérleti tankönyvekkel történő felmérés, ahol végre azokra a visszajelzésekre alapozva adtak ki új tankönyveket, amelyeket a felhasználóktól kaptak. Így közelítve az okostankönyvek felé, amelyek már nem magukban akarják leírni az összes nagy- és kisbetűs tartalmat, hanem többszintesen, digitálisra átvihetően vagy átirányításokkal próbálják maximalizáni, hogy mindenki a maga szintjén és tempójában tudjon előrehaladni. Hiszen a tehetség védjegye a haladni vágyás, a kíváncsiság, a különcség. Ezek a kvalitások árulják el, ha valaki tehetséges, mégis sokszor negatívan fogadjuk őket, mert az ilyen diák általában bajkeverőként jelenik meg, pedig nem rossz, csak unatkozik, mert a tehetség önmagában csak lehetőség, amit fejleszteni kell, hogy később jobban kamatozzon. Ennek eszközei a különböző tehetséggondozó programok.

Ne feledjük, hogy tehetséggondozásra nemcsak az iskolában van szükség, hanem azon kívül is, illetve folyamatosan a tinédzser koron át a felnőtt korig. Mindig megvan annak esélye, hogy a dió jó és gyümölcsöző fává váljon, ám ehhez előbb valaki fel kell fedezze benne a lehetőséget és gondoznia kell növekedése során.

 

Kovács Zoltán

angol-magyar szak, I. év