A Partiumi Keresztény Egyetem jellemzője a családias hangulat, amit elég sokszor emlegetünk. Az elmúlt két év viszont több szempontból is megnehezítette az egyetemi oktatók és a hallgatók dolgát abban, hogy ezt érezzék, hogy ezt megéljék. Ennek „orvoslására” a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoport okt. 18-án egynapos kirándulást szervezett Szalárdra, amin az alapszakos hallgatók, valamint az oktatók vettek részt.
A hétfői kirándulás volt tehát hosszú idő után az első olyan alkalom, aminek köszönhetően jobban megismerhettük egymást, és közös élményeket szerezhettünk.
A csapatépítő nap első állomása Síter volt, ahol egy különleges Árpád-kori templomot csodálhattunk meg. Közösen sétáltunk fel a templomhoz, ahol Szomor Attila tiszteletes úr egy barátságos vizsla társaságában várt minket. A templom egy része még a 13. századból való, értékes falfestményekkel, amelyek különböző mártírtörténeteket illusztrálnak. Minőségi élmény volt ilyen közelről aprólékosan megfigyelni ezeket!
Síterről Szalárdra vitt utunk, ahol ismét egy vizsla fogadott minket Szilágyi-Varga Zsuzsa tanárnő és családja társaságában. Itt kezdtünk el csak igazán beszélgetni és jobban megnyílni egymásnak, az „új” embereknek. Ebben főként a csapatjátékok segítettek.
Bemelegítésképpen a Körből kört elnevezésű játékot játszottuk, melyben csukott szemmel, „ismeretlen kezeket” összekulcsolva kört kellett kialakítanunk. Aztán jött a „kibogozás”, amihez nem kevés problémamegoldó képességre volt szükségünk, valamint sok nevetésre! A sort a tényleges ismerkedés folytatta, ugyanis mindenki olyan személyt keresett, akivel korábban egyáltalán nem, vagy keveset beszélgetett. A csattanó a játék végén következett, amikor társunk bőrébe bújva kellett bemutatkoznunk az egész csapatnak. Színes kis társaságunk aztán a közkedvelt Aktivity-t játszotta. Már az első körök után kiderült, hogy jó ötlet volt vegyes csoportokat alkotni, és nem kihívni tanárainkat, ugyanis tudásukat játékos humorral használták, ezzel fokozva a kötetlen hangulatot. Kézzel-lábbal, krétával és szókinccsel, mindenki saját csapatát próbálta segíteni.
A nap folyamán ételből sem volt hiány, hiszen Zsuzsa tanárnő finomabbnál finomabb fogásokat készített a csapat számára. Érkezéskor sajtos, illetve pizzás süteményt majszolgattunk, majd a játékok után az ebédre is sor került. Bográcsost ettünk friss, házi kenyérrel, majd a desszert kalács volt, amit úgyszintén mindenki elégedetten fogyasztott.
Nagyváradra hazafelé menet utolsó állomásunk a Kálvária domb volt, ismertebb nevén a Gomba. Sétálás közben mindenhonnan duruzsolás hallatszott: beszélgettünk, nevettünk, kerítésen kikukucskáló kutyusokat simogattunk. Megérkezve a kilátóhoz, elcsendesedve tekintettünk le tanulmányaink színhelyére, akár az ég madarai: madártávlatból. Ahogy a nap végéhez közeledtünk, aranykoszorút helyezett a lemenő Nap a horizontra. Nagyvárad pompázott, az épületek büszkén magasodtak az ég felé, mi – habár fázva az októberi késő délutánon –, büszkén néztük Városunkat, s kerestük a nevezetes épületeket. Természetesen fotóval örökítettük meg ezt az idilli pillanatot, ahol a Magyar Tanszék együtt zárta a csapatépítő kirándulását. Azt hiszem, mindenki nevében írhatom, hogy minél több ilyen együtt töltött időre lenne szükségünk, hiszen szomjazunk egymás társaságára, éhezünk a hangos nevetésre, főként ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben.
Közelebbről megismerni csoporttársait, a más évfolyamokon tanuló szaktársait, és kiváltképpen tanárait, külön élményt jelent egy egyetemista diáknak, hiszen tudatosul benne, hogy nincs egyedül, a nála tapasztaltabbak a segítségére vannak, valamint tagja egy olyan közösségnek, ahol társként tekintenek rá.
Összességében véve, csapatépítő programunk remekül sikerült! S bár a járványhelyzet miatt eddig nem ismertük a szaktársainkat, ez a remek alkalom mindent megváltoztatott. Úgy érezzük, hogy a kirándulásnak köszönhetően már nem megyünk el mosoly és néhány szó nélkül egymás mellett!
Köszönjük a részvételt és a lehetőséget!
Az összefoglalót Mátéffy Sára, Oláh Karola, Lakatos Emília, Asztalos Tamara, Badar Ivett és Szegedi Mária harmadéves hallgatók írták.
olvasni. jó? 