Beszámolók · Képek

Öt hónap a „napfény városában”

Meg sem lehet számolni, hogy hány egyetemi és egyetemen kívüli tájékoztató, élménybeszámoló, blogbejegyzés, Facebook és Instagram poszt mutat egy viszonylag átfogó képet a cserediákprogram örömeiről és rejtelmeiről. Általában széles mosollyal, érzelmekben gazdag pillantásokkal teli fotók sugallják azt a bizonyos „erasmuszos” hangulatot, ami univerzális a cserediákok életében. Viszont ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg ezt az időszakot. Íme egy variáció.

A Szegedi Tudományegyetem magyar szakára való jelentkezés már a középiskolában megfordult a fejemben, viszont gyakorlati okok miatt elég hamar elvetettem az ötletet. Úgy gondoltam, hogy az Erasmus remek lehetőség lesz számomra, hogy belelássak az ottani oktatás módszereibe is, így nem volt kérdés, hogy megpályázom. Ezen kívül a város irodalmi emlékhelyei, kulturális öröksége fokozta érdeklődésem. Február elején utaztam el, hogy ott kezdjem el a második félévet. A tantárgyfelvételkor igyekeztem olyan órarendet összeállítani, mely amellett, hogy egyezést mutat az otthoni tantervvel, tartalmaz néhány olyan tantárgyat, amik más tudományterületekkel is megismertetnek. Így az irodalom és nyelvészet mellett művészettörténeti és vallástudományi kurzusokat is fölvettem, amelyek a kutatásom szempontjából nagyon inspirálóak voltak. Emellett hallgattam a Szeged néprajza kurzust, ami így utólag remek döntés volt. Ahogy hétről hétre haladtunk az anyaggal, fokozatosan ismerkedtem meg Bálint Sándor néprajzkutató írásaival, akit a „legszögedibb szögedinek” neveznek. Műveiből a szegedi kultúra érdekességeit fedeztem föl, közben pedig a városban sétálva a régmúlt lenyomatainak jeleit keresgéltem. Szeged gyönyörű szecessziós épületekben gazdag város, amit Juhász Gyula méltán nevezett a „magyar Alföld legszebb délibábjának”. De ez már kevésbé az Erasmus része.

Azzal folytatom, ami a jövő cserediákjai számára hasznos információ lehet. Szegeden kollégiumra nem volt lehetőségünk, így az orientációs hét második napján elkezdődő lakásvadászaton leltünk otthonra. Mindenképp szerettem volna egy nem magyarral lakni, mert ez az egész arról is szól, hogy az életed gyökeresen fölforgathasd, na, meg ott a nyelvtanulás lehetősége is. Portugálokkal laktam egy komfortos kis lakásban, és bár a „–Como estás? –Bem. (–Hogy vagy? –Jól.) dialógus lelkes ismételgetése után nem jutottam el a C2-es nyelvvizsgához szükséges szintre, nagyon jól éreztük magunkat, és angolul kommunikáltunk kisebb-nagyobb sikerrel. Az egyik legnehezebb beszélgetésünkre rögtön az első estén sor került: „Romániai magyar vagy? Akkor román magyar vagy magyar román? Székely?”. It is too complicated.

A cserediákok ingyenes bérletet kaptak minden tömegközlekedési eszközre városon belül, így nem jelentett gondot a Tisza túlsó partján, Újszegeden lakni. Az egyetem épülete, a könyvtár félelmetesen nagyok voltak, ezt nem volt egyszerű megszokni. De a harmadik hét után rájöttem, mennyire logikus az egész, a vonalkóddal működő csomagmegőrző szekrények, a csupán számjegyekből álló elnevezések. Itt egy vicces történet, csak, hogy éreztessem a robusztusságot: nyolc órakor jelenésem volt a tanórán, háromnegyed nyolckor aggódva megállítottam egy álmos diáktársat.

– Merre van a 220-2-1? – kérdezem.

– Eggyel tovább.

– Tehát arra? – mutatok a szemközti, kissé távolabb lévő teremre.

– Nem, a másik épület, tíz perc a kettes villamossal.

Szóval érdemes az első héten kicsit korábban bemenni, belekalkulálni az eltévedés lehetőségét. Szerencsére mindenkinek volt egy mentora a diákok közül, aki segített megoldani a kisebb-nagyobb gondokat, így viszonylag könnyen lehetett boldogulni. A városban való tájékozódás sem volt nehéz a körutak miatt. Szeged ilyen szempontból is ideálisnak bizonyult. Erasmuszos rendezvényekről és bulikról nem tudok nyilatkozni, mert nagyon kevés ilyen eseményen vettem részt. Öt hónap egyszerre sok és kevés idő is, így muszáj szelektálni a temérdek program közül. Nekem ez most a tanulásról és kutatásról szólt, viszont utazgattam is, és fokozatosan fölfedeztem Szegedet, ahol nagyon sok példaképem megfordult már. Juhász Gyula, Radnóti Miklós, József Attila nyomában én is megismerhettem kicsit a Tisza-parti napfényvárost.

Végezetül egy nagyon egyszerűnek tűnő, de annál sokkal fontosabb dolog miatt ajánlom mindenkinek, hogy éljen ezzel a lehetőséggel (az egyik lakótársam fogalmazta meg nagyon szépen): az első lépés önmagad megismeréséhez a komfortzónádból való kilépés. Bár, mi tagadás, Várad és a PKE végig nagyon hiányzott, és hatalmas boldogsággal töltött el júniusban visszatérni, Szeged számos élményt tartogatott nekem. Öt havi cserediákság után az én posztom:

# nem beszél mindenki szögödiösön # a csípős paprika is so hardcore #minden héten fesztivál és vásár #hiába Szilasi, két híd van # szemiotika minden mennyiségben # mindent fölfedezni és lefotózni  #még visszatérek.

Kolumbán Adrienn

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s